RENDEZVÉNY GRAFOLÓGIA

Rózsás lehetőség Tata felvirágozhatására.

“Megkaptam a világhírű grafológus véleményét az írásomról, melyben maradék nélkül jellemez, és megállapítja, hogy cinikus fráter vagyok, és nem hiszek a grafológiában. Igaza van. Tényleg nem hiszek, tehát helyes a jellemzés, tehát hiszek.”
Karinthy Frigyes (1887-1938)

A múlt század eleji pesti szalonokban a művelt társaságok kedvelt szórakozása volt a kézírásból felfedezni az ember jellemét. E mulatságok híres alakja volt maga Karinthy Frigyes is. Az akkori társasági élet nagyjait követjük azzal, hogy az írásfejtés tudományának ezt a formáját ismertetjük meg a nagyközönséggel.

A ma inkább rendezvény grafológiának nevezett műfajt a különböző vállalati rendezvények, bálok, családi napok programjának színesítéseként kínáljuk.

A munkacsoport tagjai képzett grafológusok, számos rendezvényen nyerték már el az érdeklődők elismerését. A rendezvény grafológia keretében a szakember előtt írt néhány sor alapján a grafológus egy pillanatfelvételhez hasonlóan bemutatja az illető lelki portréját, rávilágít az író személy legfőbb személyiségjegyeire.

Eszköz igény

  • viszonylag csendes, beszélgetésre alkalmas, szeparált hely, jó megvilágítás
  • 2 db, 4 személyes asztal (az egyik, ahol a várakozó vendégek írnak, a másik, ahol az elemzés történik)
  • 4 db szék

Ajánlatunk

A grafológus tiszteletdíja: 6.000.- Ft/óra
A hostess tiszteletdíja: 2.000.- Ft/óra

A megbízást legalább 2 óra, legfeljebb 6 óra időtartamra vállaljuk, legkésőbb a rendezvényt megelőző 10 munkanappal fogadjuk el, a várható költségek megtérítése mellett.

Vidéki helyszínek esetén az útiköltséget és az esetleges szállás költségét felszámítjuk.

Figyelem! A rendezvény grafológia során készült ún. gyorselemzés személyenként mindössze 10 percet vesz igénybe. Éppen ezért nem azonos a grafológiai személyiség feltárással. Előbbi az író személy legmarkánsabb személyiség jegyeire összpontosul, míg utóbbi komoly vizsgálódást és elmélyült elemzést igényel. Ennek megfelelően a végeredmény is teljesebb, árnyaltabb és terjedelmében is bővebb.

MEGRENDELEM
Rendezvény grafológia szolg

Ha Ön is szeretné munkatársait meglepni egy érdekes programmal, válassza a rendezvény grafológiát.

Exkluzív szolgáltatásunk bármely rendezvényen kiválóan szórakoztatja az intellektuális kikapcsolódásra vágyó vendégeket.

A grafológust valamennyi, a tevékenysége során tudomására jutott adat, információ tekintetében titoktartási kötelezettség terheli, amely alól kizárólag az a személy mentheti fel, akire az információk vonatkoznak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás